"FÉNYÖZÖN ÁRAD AZ IGAZRA ÉS ÖRÖM A TISZTA SZÍVÜEKRE!" ZSOLT. 97:11

csütörtök, december 23, 2010

Mostmár ideje,

mert már annyit halasztgattam, hogy kellemes ünnepeket kívánjak.

Ilyenkor mindenki annyi jókíváságot kap, hogy már azt sem tudod ki mit mondott, de attól eltekintve szeretnék én is egy csodás Karácsonyt kívánni minden kedves olvasómnak.
Azt mondanám legyen ez  a legszebb, viszont ugyanezt kívánom majd jövőre is, szóval mindegyik legyen nagyon szép, boldog, tele Vele!! aki igazi értelmet ad ennek a nagy forgalomnak.

Asszem épp a tegnap láttam egy videót, amelyikbe megkérdeztek több embert, hogy szerintük mi a különbség a Karácsony és  Húsvét között és hááááááááááááát, amiket ott hallottam az elképesztő volt.
Az ételeken kívül semmi mást nem tudtak mondani, Jézus születését vagy halálát meg sem említve (hangsúlyozom ezek templomba járó emberek voltak).
Szóval értitek.........

Vigyázzunk, nehogy elfelejtsük a Karácsony igazi lényegét, mert akkor jaj nekünk azt hiszem. Mindenki azt mondja ez a legszebb része az évnek, de ha megkérdezek miért fogalma sincs, vagy azért mert összejön a család és jókat esznek.
Persze az is kell és jól esik az embernek, de Nélküle mindez mit sem érne, gondolj bele, akkor nem lenne Karácsony.
De hála, hogy van és ez így a legjobb.
Töltsétek ezt a rövid időt Istennel, azokkal akiket szerettek, akik fontosak a számotokra.
Legyen ez a legszebb Karácsonyod eddig, de a jövőre nézve, legyen még sok gyönyörűszép Karácsonyod.:)
Ezt kívánom nektek, mindenkinek. Legyen minden napod Karácsony!!!!


                  Boldog Karácsonyt!!:)

csütörtök, december 16, 2010

Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

...
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Ez nem az egész vers, csak egy részlet, de nekem nagyon tetszik. Szólt hozzám, lehet, hogy hozzád is fog...

szombat, december 11, 2010

Lányoknak:)

Tartalmas videó, lányoknak, angolul, ami arról szól, hogy az igazi szépség egy teljesen Istennek odaszánt élet.
Érdemes megnézni: True Beauty

Szép vasárnapot és hetet, mindenkinek!

péntek, december 10, 2010

Újra eltelt egy hét, aminek egyrészt nagyon örülök. 

Most nem annyira beszámolni szeretnék, hanem inkább imára buzdítani, mindenkit.
Az Úr cselekszik, Ő tudja, hogy hogyan, én nem akarok ellenállni, hanem inkább elősegíteni.
Azt javaslom, elsősorban magamnak, hogy vizsgáljuk meg önmagunkat, mert úgy veszem észre a dolgok nem jó irányba haladnak gyülekezeteinkben.
Nem akarom részletezni, az interneten van bőséges információ, arról ami itt Váradon és a környéken történik. Gondolom ez nem újdonság senkinek.
Jó lenne talpra állni, imádságban. Nagyon kell, mert ez nem egy elhanyagolható kérdés.
Elég sokat hallok-tudok ezekről, mivel egy román baptista licibe járok és ott sokat tud mindenki, mindenről, csak győzze hallgatni:P

Boldog vagyok azért mert Isten megismertette Magát velem. Különösen áldott az életem és szeretnék mindvégig kitartani mellette. De ami most történik az elszomorító.

Közelednek az ünnepek, ilyenkor mindent megteszünk azért, hogy rendbe hozzuk a házainkat, a családunkat, a kapcsolatainkat és annyi elvárásunk van, jaj, ha listát kéne belőle csináli....
De jó lenne, kicsit a szívünkkel is foglalkozni!

Dús program áll még előttünk, most, hogy jönnek az ünnepek. Fárasztó is lesz, az az érzésem.
Most csak ennyit akartam, vagyis  igazából nem ezt akartam írni, de ez foglalkoztat és azt hiszem, ha összefogunk imában, a helyzet meg fog oldódni.
Én  nagyon szeretném.
Kívánok mindenkinek egy nagyon áldott Adventet, azt, hogy igazán várjunk, naponként.!

péntek, december 03, 2010

Finally:D

You make me happy!!:D - You make me feel the way I do.
You make me happy, I wanna make You happy too!

No, I cannot count the ways, You have made my life so blessed.
All I know is that You came, and made beauty of my mess!

(nagyon sokat kerestem ezt a számot, megtetszett még régen, amikor egy filmben hallottam belőle egy részletet.)- enjoy:)

csütörtök, december 02, 2010

Szép hetem van.:)  Bár tegnap eléggé szomorkás hangulatom volt, a tanulnivaló miatt is de azt hiszem az időjárás is közrejátszott.
Ma újra jó kedvem lett, meg ilyenkor már van az a bizonyos hétvégi hangulat is.

Ma délután voltunk a lányokkal azon az önkéntes szórólaposztáson (amiről valószínű sokan hallottatok már az idén is) a Comunia alapítvány keretén belül. Hát nekem tetszett. Bár sokszor meglepődök az emberek reakcióin, túlteszem magam azokon. Látom a szép oldalát. Akkor amikor valaki ad valamit, boldog leszek, bár nem nekem adja, akkor is látom azt, hogy tesz valamit azokért akiknek alig van valamilyük.
Most egyelőre ezt kellett csinálni, de később majd lesz ajándék csomagolás is, ha valakit érdekel még mindig lehet szólni. Jó volt az, hogy a lányokkal voltam együtt és így szó sem lehet unalomról.:D:D

Még csak egy szép idézet, ami bátorít most is, meg mindig: "Jó Uram, taníts minket úgy szolgálni Téged, ahogy megérdemled, adni és nem várni érte semmit, harcolni és nem számolni a sebeket, munkálkodni és nem keresni a pihenést, dolgozni és nem kérni jutalmat, csak annyit, hogy tudjuk, a Te akaratodat tesszük. Jézus Krisztusban, a mi Urunkban."
Áldott Adventet mindenkinek aki ezt olvassa. Legyen ez az egyik legszebb:D

péntek, november 26, 2010

Nahát, megint vége egy hétnek. Elképesztő. Ezen a héten is akartam írni már hamarabb, de végül nem szántam rá magam.
Tanultam a héten, mivel töriből írtunk, ami nekem a legnehezebbnek tűnt mindigis.
Szombaton voltunk Zilahon, akartam erről is írni, de azt hiszem nincs rá szükség, nem is jegyzeteltem de vissza lehet  nézni, ha valakit érdekel. Érdekes, praktikus dolgokról volt szó.
Most mivel hétvége, szabad vagyok bár van mit csinálni, bőven.

Mostmár érzem a Karácsony illatát, aminek nagyon örülok, bár még van majdnem egy hónap. Ilyenkor ha kimegyek az utcára, látni az embereken azt a boldogságot, felszabadultságot ami az ünnepek közeledtével jön. Majd figyeljétek meg, engem feldob. Ezután már egyre inkább látható lesz.
Most a hétvégén itthon leszek, a héten lesz ugye egy szabad napunk, és külön örülök annak, hogy pont a hét közepén. Sokat jelent.
A jövő hétvégén lehet megyünk Magyarba, tesómékhoz. De ez még nem biztos, nem tudom írok-e még addig ide a blogra.
Szeretnék többet írni ide, csak nem vagyok az a típus aki mindent kiír, de ezt asszem mondtam már. Néha gondolom, hogy: na, akkor majd ezt leírom, de azután elmegy a kedvem és így nem kerül ide fel.
De, akit érdekel annak elmondom én szívesen, meg is kérdezik, meg amúgy sem vagyok egy nagyon csendes természetű leány:P
Kellemes hétvégét meg hetet. Sziasztok:D

kedd, november 16, 2010

Ritkán

írok ide, tudom. Az utóbbi időben úgy érzem szalad ki az idő a kezeim közül. Elég keveset alszok, így hát eléggé fáradt vagyok. Tanulni is kell, mert jönnek a félévik, már jövőhéten kezdünk.

Már a múlt héten akartam írni de egyszerűen nem volt időm, alig voltam itthon és ez ezen a héten sincs másképp. Ifi evangélizáció van itt most nálunk Váradon már a tegnap óta. Úgy érzem nagyon áldásos alkalmak voltak eddig és hiszem, hogy ezután is azok lesznek.
Az elmúlt három napban sok bátorítást kaptam az Úrtól és azt értettem meg, hogy fontos az, hogy azokat a dolgokat amik elvonják a figyelmemet Istenről kivessem az életemből annak érdekében, hogy Ő meg tudjon áldani engem.
Most pedig egy kép azokkal a lányokkal akik nagyon közel állnak hozzám:

Épp a Zsuzsa szülinapját ünnepeltük:)
Ebben a bejegyzésben azt hittem majd elmesélem mi mindent csináltam a múlt héten de végül nem. Nem tudom mikor fogok írni megint, lehet jövőhéten. Szép hetet, sok áldást, mindenkinek aki ezt olvassa.
http://www.youtube.com/watch?v=KUBw0B6RdBQ

csütörtök, november 04, 2010

Írok már én is, nem akarok annyira lemaradni.
Olyan hamar telnek a napok, hogy én csak nézem, hogy már olyan rég nem írtam a blogra:P
Jól telik nekem ez az ősz, szép az idő és úgy látom sokat bátorít és nagyon szeret engem az Isten.!!
Sulizok..aztán közbe még azon is gondolkozok, hogy mi legyen tovább, bár még van több mint 1 évem akkor is  jó lenne ha már sejteném, legalább.
Eltöltöttünk egy napot az Emanuel egyetemen Váradon, mivelhogy oda járok iskolába.
Nekem tetszett bár nincs pontosan olyan szak ami esetleg engem érdekelhetne de hát még azt sem tudom pontosan mi érdekel:P
Ki lett hangsúlyozva, hogy mindenképp valami olyat csináljunk amit szeretünk, amit szívvel-lélekkel tudunk végezni.
Aztán van az az örömöm, hogy holnap már péntek és hétvége:D
Mindenért csakis hálás lehetek. A múltért és a jövőért is. Azért, hogy valaki már tudja, hogy milyen egyetemre megyek vagy hogy mi leszek. Ez nekem nagyon megnyugtató.
Nemrég olvastam ezt az idézetet és azt hiszem pont ideillik: "Ő, akinek elkötelezted magad örök életedre, elkötelezte magát arra, hogy megváltson- és meg is tartson."
Néha úgy vagyok, hogy elveszítem a kedvem és szomorú vagyok. De mikor átgondolom mennyire nincs miért egyből helyrejövök.
Szép hétvégét, sok örömöt:)

szombat, október 23, 2010

Napjaim

telnek gyorsan, de jól:) Elég rég nem írtam már, de nem olyan típus vagyok én aki mindenről beszámol nyilvánosan. Meg kell ezt szokni.
Múlt szombaton volt az egyik uncsimnak az mennyegzője. Nagyon szépek voltak és boldogok mindketten. Majd lehet lesz családi kép is valamikor, egyelőre csak ez az egy kép az egyik nővéremmel:
Most a hetem nagyon gyorsan eltelt, a suliban és itthon is. A tegnapi nap különösen jól telt mert a barátnőkkel tölthettem a delutánom és estém. Jó volt nagyon.
Várom már a holnapot is mert vendégeink  lesznek meg amúgyis, szeretem a vasárnapokat. Jó olyankor többet lenni csendességben Istennel és a gyülivel is.
Minden jót, mindenkinek:D

hétfő, október 11, 2010

Ma 1 éve

annak, hogy bemerítkeztem. Megvolt az első és legfontosabb "igen" amelyben egy örök életre szóló szövetséget kötöttem. Bár még csak egy év telt el, én mégis azt mondom, hogy: máris eltelt egy év?!
Természetesen azóta sem bántam meg és biztos vagyok benne, hogy ezután sem fogom bánni, sőt soha:)


okt. 11, 2009
 Persze az külön kegyelem volt, hogy édesapám merített be. Ez (is) az egyik kiváltsága annak, hogy ő lelkipásztor. Szép nap volt és azóta még sok szép napban volt részem.

Ezt ilyen gyors bejegyzésnek szántam de lehet, hogy nem lesz az.
Vasárnap együtt voltunk a fiatalokkal egész nap, ebédeltünk, beszélgettünk, játszodtunk...
Aztán délután mi szolgáltunk. Jó érzés volt együtt lenni a gyülivel és valósággal éreztem azt, hogy úgy a délelőtti mint a délutáni ige is szól hozzám.
Mozgalmas hetem meg hétvégém volt és ez a mostanival sem lesz másképp. Szombaton uncsim mennyegzője lesz, úgyhogy most készülődünk mi is. Jó lesz az, érzem:P
Na ennyi, szép hetet!!
Megint egy szép zene, még szebb szöveggel:D

péntek, október 01, 2010

Péntek

újabban a kedvenc napom. Kitalálhatjátok miért. :P
Az elmúlt napok elég jól teltek bár ez a hét már zsúfoltabb volt. Nem is tudom mi lenne velem ha most nem hétvége következne. Olyan jó, hogy ezt így találták ki még annak idején!!

Az utóbbi időben rengeteg zenét hallgatok. Kevés dolog van ami még ennyire tud nyugtatni  mint egy jó zene. Azt, hogy jó, azt mindig más fajtára értem, szövegre, dallamra, mondanivalóra...
Annyi minden kering most az agyamba és szeretnék ide írni egy szép idézetet de nem jut eszembe egy megfelelő sem, egy olyan ami elmondhatná azt amit most érzek:)

kedd, szeptember 28, 2010

Ilyenkor

ősszel, kicsit mintha minden olyan nyugodtabb lenne legalábbis bennem. Olyan egyhangúbb az életem, nem csinálok annyi mindent, kezd hamarabb sötétedni meg hidegebb is van. Szóval, nem az ősz a kedvenc évszakom. Ami tetszik benne azok a színek:) és a nyugalom.

Ezt a képet én csináltam, még a tavaly, azt hiszem Nagybányán. Nagyon megtetszett az a park.
 Ma például, román órán mindenféle őszi zenét halgattunk mivel a tanárnőnek azt hiszem ez a kedvenc évszaka. Szépek voltak nagyon, olyan nyugodtnak éreztem magam és megelégedettnek:)
Nem baj, jön még őszre más is, ha megérjük, persze.
Hagyok itt még egy éneket is amit nagyon szeretek (nem csak ősszel): Beautiful- Francesca Battistelli

csütörtök, szeptember 23, 2010

Globális falu

Régebben kaptam egy pps-t valakitől, ami nagyon elgondolkoztatott. Megosztom ezt veletek:

Ha a Föld lakosságát egy 100 lelket számláló faluba redukálnánk, a jelenlegi arányok megtartásával, akkor ebben a faluban lakna:
                                   - 57 ázsiai
                                   - 21 európai
                                   - 14 amerikai (észak, közép és dél)
                                   - 8 afrikai
Élne ott: - 52 nő és 48 férfi
             - 30 fehér és 70 nem fehér
             - 30 keresztény és 70 nem keresztény
             - 89 heteroszexuális
             - 11 homoszexuális
Ezek közul 6 személynek a kezében összpontosulna Földünk vagyonának 59% es minden 6. az USA-ból származna.
100-ból: - 80 élne omladozó faházban
              - 70 lenne analfabéta
              - 50 szenvedne alultápláltságban
              - 1 haldokolna
              - 1 éppen akkor születne
              - 1-nek volna számitógépe
              - 1-nek lenne egyetemi végzettsége
Gondolja át mindenki magában a következőket:
- Ha én ma reggel egézségesen ébredtem, akkor szerencsésnek érezhetem magam, mert a világon félmillió ember nem fogja túlélni ezt a hetet.
- Ha én még nem tapasztaltam meg egy háború szörnyüségeit, egy börtön cella magányosságát, a megkínoztatások fájdalmait, avagy a hosszas és reményetelen éhségből eredő halálfélelmet, akkor sokkal szerencsésebb vagyok mint 500 millió embertársam ezen a Földön.
- Ha én szabadon gyakorolhatom a vallásomat és minden félelem nélkül járhatok templomba akkor sokkal szerencsésebb vagyok mint 3 milliárd embertársam ezen a világon.
- Ha nekem tele van a hűtőm , ruha fedi a testemet, tető van a fejem felett, ahol aludni tudok akkor sokkal gazdagabb vagyok mint a Föld lakosságának 75%-a.
- Ha rendelkezek egy bankszámlával és még készpénsz is van a zsebemben, akkor én már a világ-populáció privilegizált 8%-hoz tartozom.
- Ha a szüleim még élnek és együtt laknak, akkor én egy különlegesen áldott személy vagyok ebben a mai világban.
- Ennek az üzenetnek az írása és olvasása is egy bizonyos privilégiumot jelent, hiszen használni tudok egy computert, vannak barátaim, ismerőseim akikkel érintkezni tudok és ami talán az eggyik legfontosabb, hogy nem tartozok azon 2 milliárd ember közé, akik még olvasni sem tudnak.!!

Mindez amit leírtam a hálához vezet el engem, a mély és őszinte hála Istennek!!!
Most vasárnap hálaadó ünnepélyen voltunk Sarkadon és talán azért is foglalkoztatott ezen a héten többet ez engem. Nagyon fontos, hogy kimutassuk a hálánkat Istennek, hogy elmondjuk Neki, hogy dícsérjük Őt, mert azt hiszem , hogy van miért. Van BŐVEN miért.!

Minden rendben velem mostmár majdnem 2 hete sulizok így kicsit monotonabb az élet. Mindig ugyanaz de azért én próbálom élvezni ezt is. Nagyon örülok, hogy holnap péntek, már vasárnap óta ezt várom. :P
Lehet hétvégén átugrunk Magyarba, nővéremhez meg lesz Gyulán valami ifjusági konferencia is, úgyhogy lehet oda is benézünk. Aztán vasárnap délutánra jövünk mert 2 unokatesóm is keresztelkedik. Csupa jó hírek.
Mindenkinek, minden jót, kellemes hetet, hétvégén meg mindent. :)
(én elég ritkán írok ide, de ha írok akkor az jóóóó hosszúúúú). :P

csütörtök, szeptember 16, 2010

ének:)

Your hands

"When my world is shaking, Heaven stands, When my heart is breaking, I never leave Your hands."

szerda, szeptember 15, 2010

Szerda.

Tegnap meg ma is egyfolytában azt az éneket dúdolgatom, hogy: Kelj fel lelkem, énekeld Urunk dícséretét. Szólj Őróla, dalra gyúlva, magasztald nevét.! Nagyon tetszik ez az ének, a szövege és a dallama is egyaránt. Kifejezi azt amit érzek. Teljes mértékben.

Tegnap megkezdődött a "rendes" suli. Ez a hét még elég laza, hála az Úrnak. Holnap is csak 10-re megyünk. Persze, hogy nem bánjuk. :D

Itthon töltögetem napjaimat vagy az iskolában. Jókat beszélgetek a rég nem látott barátnőkkel és nekem annyira sokat jelent, hogy mindenki keresztény és elég sokan igazán is megtértünk már. Nagyon hálás vagyok az Úrnak ezért az iskoláért. Nekem személy szerint sokat segített/segít.

Mára csak ennyi és még ennek a szép éneknek a refrénje:

"Uram, hálát adok neked, kinyújtottad kezed, és megragadtál és magadhoz vontál. Bennem élsz és boldoggá teszel, betöltesz tüzeddel, hogy veled éljek és uralkodjam örökké és lássam arcod örökké.!"

szerda, szeptember 08, 2010

...

Rohan az idő..jaj annyira rohan, hogy máris ősz van. Még mindig alig fogom fel, hogy hétfőtől suli. Rég nem írtam már ide, de valahogy nem volt rá kedvem és mindig akadt más tennivaló. Ma, például, majdnem egész nap az orvosnál voltam és tanultam a türelmet. Reggel 11-re mentem a háziorvoshoz, ott hamar végeztem. Azután 2-re mentem egy másik orvoshoz és nagyon de nagyon reméltem, hogy legalább 4-re végzek Perszeeeeeeeeeeeee..... egész fél 7-ig vártam. Jaj, én amilyen türelmetlen vagyok, alig bírtam már ott állni / ülni...azért is mondom, hogy tanulom még a türelmet. Úgy is felfoghattam volna az egészet mint egy pihenési meg gondolkodási idő, de ez már csak itthon jutott eszembe. :P

Amúgy minden nagyon jó, ha belegondolok még az is, hogy kezdődik a suli mert legalább lesz valami elfoglaltságom és nem töltöm csak úgy az időt. Néha eszembe jut az az idézet ami ki van ragasztva a tesóm szobájába, hogy: "Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.". Ez nyújt némi vigaszt :)

Mára ennyi..

csütörtök, augusztus 26, 2010

Idézet.

"Az élet sokkal több annál mint élni és meghalni, az élet az, hogy megértem Isten akaratát az életemre nézve."

Nagyon megtetszett ez az idézet meg az utóbbi időben foglalkoztat is, hogy pontosabban mi az Isten akarata  életemre nézve. Az elmúlt pár napban kicsit betegeskedtem, lázas voltam meg a torkom is fáj még mindig. De már javulok.  

Csak ennyit akartam ide írni, most még vakációzok egy keveset.  Majd még írok :)

hétfő, augusztus 23, 2010

Hihetetlen,

hogy milyen hamar eltelt ez a nyár és hogy már mindjárt ősz van, meg persze kezdődik a suli is. Vége lesz a késői lefekvéseknek, meg az éjszakába nyúló beszélgetéseknek. Pedig még júniusban azt hittem, hogy, csak nem fog az olyan hamar eltelni. Nem csak, hogy eltelt, hanem elrepült. Nem is vettem észre..
 
Lehet feltűnt, hogy hetente csak egy bejegyzést írok, lehet azért is mert még nem jöttem annyira bele a blogozásba (nem mintha szeretnék  nagyon belemélyülni), lehet megváltozik ez majd idővel.  Azért mindig is szeretném a fontossági sorrendemet rendben tartani:)

Bele kell jöjjek abba is, hogy mit és milyen gyakran írok ide ki, nehogy idővel meglepődjek majd dolgokon. Mondjuk elég sokat gondolkodtam azon, hogy legyen-e nekem is blogom, vagy maradjak meg csak az olvasói szinten. Aztán erre esett a választás. Remélem nem fogom megbánni. Minden jót! :)

vasárnap, augusztus 15, 2010

Hétvége

   Programdús hetem és hétvégém volt. Mindenfélét csináltam és olyan hamar eltelt. Főleg a hétvége. Péntek reggel elmentünk már itthonról és csak most kerültünk haza. Voltunk Szalontán, aztán tegnap nővéremmel átmentünk Magyarba is a másik nővéremhez :) és csak ma délben jöttünk haza. Délelőtt ott voltunk gyülibe.
Aztán délután Szalontán. Magyarból jött velünk Nosza is, haza egy néhány napra. Jó lesz ez a pár nap amíg itt lesz, mert újra együtt lehet a lány csapat, ritkább már az ilyen alkalom.
Nem találtam frissebb képet és olyat sem amin mind a 4en rajta legyünk.
    Szeretem a vasárnapi napot, általában feltöltődve jövök haza és kezdődhet a hét. Amikor iskola van akkor ennek nagyobb szükségét érzem. Szeretnék mindig nyitott lenni, hogy az Úr úgy munkálkodjon bennem ahogyan Ő szeretne. 
    Van néhány vers amit különösen nagyon szeretek és persze van  egy kedvenc:). Már sokszor gondolkoztam azon, hogy felolvasom a gyülibe viszont még soha nem került rá sor. Nem találtam még meg a megfelelő pillanatot vagy csak bátorságom nem volt hozzá mert féltem, hogy elsírom magam. Nem is tudom. Ma délután pedig az egyik nő az imaházból kiállt és elmondta. Sajnáltam is egy kicsit, hogy én már nem fogom tudni felolvasni de hát ez van. Ezt a verset  egy könyvben olvastam már régebben és még azóta is sokszor. A címe az, hogy: Várakozás, és szeretnék idézni belőle egy részletet. Az egész vers a várakozásról szól és arról, hogy sokszor milyen nehéz Istenre várni.
     
       " Uram, azt ígérted, kérjek, s megadod ha hittel teszem.
         Uram, én kértem, de most már kiált szívem:
         Elég a kérésből, válasz kell hamar!
         S a válasz nem késett, jött csendesen halkan:
         A Mester újra szólt: Várj még gyermekem!
         A székre roskadtam legyőzve, lázasan,
         S Istenre morogtam: ugyan mire,.. Uram?
         Ekkor letérdelt mellém, velem sírt kedvesen,
         Gyöngéden így szólt: Adhatnék jelet.
         Megrázhatnám a mennyet, hogy elsötétüljön a nap.
         Életre kelthetném a holtakat, s elmozdulhatna a hegy,
         Mindent megadhatnék mit kérsz, s örülnél nagyon,
         Megkapnád kívánságodat, de nem ismernéd az Adót.
         Nem ismernéd szeretetem, mily mély minden szent felé,
         Nem tudnál az erőről,  mit a lankadó átél,
         Nem tanulnál meg átlátni az elkeseredés fellegén,
         Nem tudnál bízni bár mindig jelen vagyok.
         Nem ismernéd az örömöt, mikor bennem nyugodsz,
         Csak a sötétséget és csöndet láthatod. 
         ....
         Ha fájdalmad gyorsan elillanna, nem tudnád mit jelent, hogy:
         Kegyelmem mindig elegendő neked.
         Álmaid valóra válnának,
         s szeretteid mindent megkapnának hirtelen,
         Ám milyen nagy lenne a veszteség,
         ha elveszíteném mit benned véghez viszek.
         Csitulj el gyermekem, s idővel meglátod,
         Legnagyobb ajándékom az,
         Ha megismersz engem."

Ez nem az egész vers, de most ennyi elég. Nekem ez a vers nagyon sokat mond akárhányszor csak elolvasom. Ezzel zárok is. Majd még jelentkezem. :)
  

hétfő, augusztus 09, 2010

Formál.

    Az utóbbi időben sokat formálódtam, legalábbis én így érzem. Az Úr sok mindenkit felhasznál, sokszor olyan embereket akikről soha nem gondoltam volna, hogy valaha is segíteni fognak nekem (még ha tudtukon kívül is).
     Van, hogy személyek által hoz változást de van olyan is, hogy egy ének vagy egy vers által. Boldog vagyok, hogy tudhatom, hogy a világmindenség Ura törődik velem is.
   

    
    Változatos az élet most errefelé, vakációzok még amennyire lehet.:)  Most nálunk volt pár napot az egyik unokahúgom, Dorisz. Annyira aranyos ez a leányzó. Most van az: "ez mi ez?" időszaka. Mindenre tudni akarja a választ és nagyon sokat kérdez. Az este beszélgettünk az asztalnál az ilyen rokoni szálakról. Mondtuk, hogy neki csak egy testvére van és nem kilenc. Azután mondtam neki, hogy én vagyok neki az egyik nagynénje, erre ő: nem! Azután megkérdeztem tőle, hogy akkor én ki vagyok neki erre ő azt válaszolta, hogy: a bogaram.:) Íme egy kép kettőnkről:

    Nagyon szeretem a családomat, remélem a jövőben ezt még jobban ki tudom fejezni majd. Azt hiszem most ezzel zárok is.  Szép hetet mindenkinek!:)









péntek, augusztus 06, 2010

Nyári élmények

   Ez a nyaram is úgy indult mint az összes eddigi. Nem szerveztem túl a programomat, hagytam, hogy a dolgok menjenek egymás után szép rendben. Egyik fő célom az alvás meg a pihenés volt ami eddig elég jól összejött.
   Azután jött egy hirtelen táborozás az ifivel Arieşeni-be ami persze sok szempontból nagyon jól telt:) Jó így jobban megismerni az ifi tagjait egy táborozás alatt, mert a gyülibe ez nem igazán lehetséges.

    Mindig is féltem attól, hogy vakációban megromlanak az addigi jó barátságok és, hogy azután nehéz lesz megint összekovácsolódni. Minden júniusban elterveztük, hogy majd találkozunk legalább 2 hetente de eddig ez egy nyáron sem valósult meg. Hálás vagyok azért, hogy az idén ez is sikerült ha nem is 2 hetente de legalább tudtuk ápolni a jó barátságokat.

Sajnos itt csak 3an mivel egyikünk fényképezett.
   Egy hetet tölthettünk Magyarba is az egyik nővéremmel meglátogattuk a másikat:) mivel ő odament férjhez. Ez is nagyon jól telt, nem volt unalom.

  Miután hazajöttunk elérkezett a várva várt Hargita:). Az ördög már előtte megkísértett azzal, hogy ne menjek el mivel adott különböző nehezségeket az úttal kapcsolatban is. A táborban tölthettem 9 napot, kegyelemből, együtt kb. 90 fiatallal. Együtt énekeltünk, együtt imátkoztunk, beszélgettünk, játszodtunk, ettünk és minden olyan jó volt. Én személy szerint  pontosan azt kaptam amire szükségem volt és hiszem, hogy mindenki más is. Nagyon örülök annak, hogy nem hagytam ki a tábort, biztos megbántam volna.
   Hazajöttem egy élményekkel teli hét után és nagyon hálás vagyok az Úrnak érte! (sajnos én nem sok képet csináltam ezért nem tudok ide feltenni egyet sem)
 
  Amit még kifelejtettem az egy esküvő volt, Krasznán, Zolinak és Evónak. Szépek voltak:)

  Tehát most itthon vagyok nem tudom mi lesz a program még erre a nyárra de az biztos, hogy ez az egy hónap ami még hátra van csak úgy elrepül majd. 
   Kívanok mindenkinek egy áldott nyarat, ki kell élvezni addig amíg még tart:)

csütörtök, augusztus 05, 2010

Kezdő vagyok

még itt a blogon, igaz olvasom mar régóta néhány ember blogját. Remélem megszeretem majd és meg tudom osztani azt amit lehet és kell. Egyenlőre ennyi:)