"FÉNYÖZÖN ÁRAD AZ IGAZRA ÉS ÖRÖM A TISZTA SZÍVÜEKRE!" ZSOLT. 97:11

szombat, június 18, 2011

:)

"Az erős vágy olyan, mint a folyó. Amíg Isten akaratának a partjai közt folyik-legyen bár gyenge vagy erős a sodrás-addig nincs semmi baj. De amikor átszakítja ezeket a gátakat és a saját maga által vájt mederben folyik tovább, a zúgásban már ott üvölt a pusztulás."

Nagyon tetszik ez az idézet. Most én is nagyon kell vigyázzak arra, hogy a terveim Isten akaratának a partjai közt maradjanak mindig.

És minden, abszolút minden ellenére, Isten még mindig az én Atyám. :)

Mostmár vakació van, de majdnem észre  sem veszem, annyi, hogy reggel nem kell korán kelni.:p Az utóbbi év nekem nagyon laza volt, de mégis jó. Na de majd jövőre, lesz...ami lesz.
Kellemes nyaralást, mindenkinek.  Isten áldjon titeket. Majd még lehet írok valamikor a nyári programomról, most még nem tudok, mivel még semmi sincs eldöntve.
Byeee.

hétfő, május 23, 2011

Igazából van bennem most egy csomó minden, amit írhatnék, mégis szeretném rövidre fogni:)

Arról, ami most mindannyiunkat megrázott, mindenki hallott már, nem is akarom részletezni, csak annyit mondanék, hogy én is ott voltam és amit láttam magamban, amit láttam az ottlévő fiatalokban, az elgondolkodtatott, megrázott...
Azt hiszem Isten elhozza a változást, az erdélyi fiatalok körében, én nagyon remélem.
És azt amit most nem értunk, arra Isten fog válaszolni egyszer. Most ami nagyon fontos, az az, hogy imádkozzunk a családért és főleg Henáért. Ezt kell tennünk.

Aztán most hétvégén, volt a regionális konfi a rogériuszi gyüliben. Úgy indultam neki, mint általában a konfiknak, szeretnék kapni valamit Istentől.
Isten meghallgatott újból és adott áldást.  Nagyon tetszett az idézet ami az egyik mottója is volt a konferenciának: "Ments meg Uram minket attól az élettől, amelyről azt hittük boldoggá tesz minket." (Max Lucado) Ha jobban belegondoltam, nekem is erre van szükségem. Van valami. amiről nagyon nehéz lemondani, azt hiszem róla, ha megkapom boldog leszek. Isten azt mondja "elég neked az én kegyelmem." Hát akkor, ments meg Uram engem is attól az élettől, melyről csak hiszem, hogy boldoggá tenne.
Volt még ezen kívül sok más téma is, amiről most nem szeretnék beszélni.
Persze ami még fontos számomra, hogy együtt lehettem a barátokkal, mindjárt lesz egy kép is. Ők is fontosak számomra és hálás vagyok értük.


Most ennyit szerettem volna megosztani azokkal akik olvasnak. még tart az iskola egy kevés ideig.
Ja, majdnem elfelejtettem:p, szombaton lesz a szülinapom. Azért fontosabb ez most, mert 18. lesz:) Nagykorú leszek, bár tudom nem sok minden fog változni, de azért mégis, más:)
Hála ezért is, meg mindenért.
Minden jót:)

csütörtök, április 21, 2011

Nagypéntek...Húsvét...

Azt kívánom mindenkinek, hogy tapasztalja meg a Nagypéntek és a Húsvét erejét és egyben a csodát ami akkor történt, amikor Isten Fia életét adta az emberekért. Ez emberi ésszel felfoghatatlan, ezt csak elhinni tudom, ezt is teszem.
A következő ének nagyon tetszik nekem, a szövege miatt is. Ide beteszem. Hallgassátok meg ha van kedvetek.


Szeretnék nagyon boldog Ünnepeket kívánni mindenkinek és azt, hogy fogadjátok el (ha még nem tettétek) azt a Nagy Ajándékot, amit Isten ingyen felajánl nekünk, mindenkinek. 
Nagyon szép és emlékezetek Húsvétban legyen része mindenkinek:) 

hétfő, április 18, 2011


Nem értem


Az éjszakáid csillaghímesek,
a nappalodban zeng aranysugár,
ha akarod: künn zúzmara zizeg,
s ha akarod, bő termést oszt a nyár.

Ha akarod: a porból ember támad,
s ha akarod, hát ismét porba hull.
Ha akarod, úgy zokog Teutánad,
s ha akarod, hát némaságba hull.

A földi ember nem érti hatalamd.
Elég lenne, hogy mozduljon kezed:
törölj az égről csillagbirodalmat,
s a mindenséget semmivé tegyed.

Bocsásd meg, Uram, hogy dicsérni merlek,
árnyék dicsér, a hulló földi por.
Nem értem, Uram, neked mire kellek?
Az én lelkem vakság, bűn tipor.

Én csillagfényes éjszakáid titkát:
hatalmadat meg sose érthetem.
S ha értené is, amit szemem itt lát,
imára zárnám reszkető kezem,

s hatalmadnál nagyobb szerelemedet
csodálnám csak, hogy egy porszem miatt,
- miattam is - meg sosem érthetem.
hogy áldozhattad egyszülött Fiad.

(Csiha Kálmán)

Ez az ajándék amit Isten az Ő Fia halálán keresztül adott az emberiségnek és adott ezáltal nekem is. Olyan valami amit nem azért kaptunk mert  megérdemelnénk. Ó, dehogy! Ez szeretetből van, Isteni szeretetből. Elmélkedjünk most ezen a nagy ajándékon. Mindenkinek áldott Nagyhetet. :)

u.i. Most vakációzok, pihenek, egy hetet, de még ez is nagyon jól esik. Ezt most azért írtam le, hogy lehet valakit érdekel hogy vagyok, vagy esetleg imádkozik értem. Annak köszönöm. Minden jót!

kedd, április 05, 2011



Bátorítás ez akkor, amikor nehéz. Mert néha az...és ilyenkor az egyedüli vigasztalás az, hogy Isten ismer, szeret, elfogad, támogat. 
"Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísértetni, sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni." 1Kor 10:13

Néha abba a tévedésbe esek, hogy Istent az emberekhez hasonlítom. Pedig Őt semmihez sem lehet hasonlítani. Ő tökéletes. Teljesen boldoggá tud tenni. Elég az Ő kegyelme mindenhez.
Nekünk ezt persze nehéz felfogni, nem is lehet, mert mi annyiszor csalódást okozunk, hogy ha azt Ő mind számba venné, már sehol se lennék..

Most ez foglalkoztatott, mivel én is, mint sok más ember, próbáltam magamban boldogulni, a boldogságot emberekben keresni és mivel nem találtam, azt hittem mindennek vége...de nem, mert Isten jött újra és megmutatta szeretetét felém. Ez a csoda!

Végezetül egy vers:


Túrmezei Erzsébet: 

Ha nem teszek semmit sem

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

Új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

szerda, március 16, 2011

Tavaszodik..


és ezt olyan jó látni. Az biztos, hogy hatással van az ember közérzetére az időjárás, látom magamon is. 
De már ha csak kimegyek a városba, az emberek olyan másak..és ezt jó látni..
Szeretem nagyon a tavaszt. 

Most eléggé elfoglalt voltam, meg aztán arra is rájöttem, hogy nem való nekem a blogírás. Azt hiszem mikor nekikezdtem akkor ki akartam próbálni valami újat, hát így sikerült idekeverednem. 
De azóta már rájöttem, hogy nem tudok írni:P. Nem hogy nem lenne mit, csak épp van amit nem akarok kiírni, olyan elmélkedés formájában pedig nem szeretném. Valószínű, abbahagyom a közeljövőben, és esetleg pár év múlva újra nekilátok. Vagy az is lehet, hogy majd ritkán írok még magamról valamiket...

Telnek a napok, nagyon gyorsan, és érzem, hogy ahogy növök egyre több teher és felelősség van a  vállamon, meg kezdem látni az életet reálisabb módon mint eddig. De mindenhez Isten tud adni erőt és én Tőle kérem. Hiszem, hogy egyszer minden kérdésemre megadja a választ, addigis a legtöbb amit tehetek irányába, hogy odaszánom az életem teljesen Neki. Ezt szeretném tenni, minden nap. Ő pedig bátorít, nem hagy, hogy itt egyedül küszködjek, segít...mert szeret.:), akkor hát ebből a nagy szeretetből, legalább egy keveset, próbálok viszonozni. 

Egyelőre ennyi, aztán még lehet fogok írni. Kívánok egy csodás tavaszt mindenkinek:)



péntek, február 25, 2011

Kéne írni..?

Ezen gondolkoztam most az utóbbi napokban, mert tudom, hogy jó lenne az is ha írnék rendszeresen, inkább mint hogy így, össze- vissza, csak az a baj, hogy azt nem annyira tudom összehozni,

Érdekes dolgok történtek velem azóta mióta nem írtam, furcsa és egyszerre ijesztő dolgok is eszembe jutottak. De hála Istennek (és ezt most nem csak úgy mondom), hanem tényleg csakis Neki, hogy mindegyiktől megszabadított.

A suli, hát az még mindig ugyanaz, írunk mindenféléből, tanulunk is amiből kell, szóval a szokásos.
Most kivételesen nagyon örülök ennek a pénteki napnak, meg ennek az egész hétvégének. Olyan jól esik és az is, hogy hosszú idő óta, ma lehettem újra több időt együtt a legjobb barátnőmmel beszélgetni, bár minden nap találkozunk:)

Kb. ennyi dolog van mostanában, vagyis még ezeken kívül sokminden, de ha nem írom ki azonnal a blogra, elveszti a varázsát, mindig így járok:P
Na, majd máskor.
Szép hétvégét!
Összejött még egy havas kép ezen a télen, szóval mostmár mindenképp jöhet a tavasz:D


péntek, február 11, 2011

Megvolt az első iskolai hét is már. Ugyanolyan mint a többi. Visszatértem a régi kerékvágásba.
De nekem tetszik, egyik nap zsúfolt, a másik nagyon nyugis. Szóval változatos.

Most itt van nővérem + férje Magyarból a hétvégén. Szokás szerint bejártuk egész Váradot a délután. Na jó, nem épp az egészet :P csak a bevásárló központokat. Tetszett!

Holnap meg Vasárnap este is megyünk Tenkére, mert evangélizáló hét vége lesz és ez a gyüli Szalontához tartozik. Aztán hétfőn vissza a suliba.

Kicsit az iskolámról... Baptista liceum. Jó iskola, minden szempontból.  Hát nekem biztos, hogy megfelelő. Szeretem az osztályomat és a tanárokat is általában. Nemrég értettem meg azt, hogy ők nem is az ellenségeink:D
Csak annyi ennek az iskolának a hátránya, hogy a tanulók túlságosan védve vannak mindentől. Az az érzésünk, hogy olyan a világ mint ahogyan mi onnan, a "burokból" látjuk azt. Pedig sajnos nem.
Ahogy onnan kilépünk, észrevesszük és tudjuk értékelni az iskolát ahol tanulhattunk, viszont óriási sokk az, ahogy a világ minket fogad.
Majdnem nincsenek is hitetlen barátaim, esetleg 1-2 akivel közvetlenebb vagyok.

5. osztály óta itt tanulok, a  legjobb barátnőimmel járhatok egy osztályba, ami külön kiváltság.
Az utóbbi időben kezdtek el figyelmeztetni, különösen egy tanárnő, akit ezért nagyon értékelek, hogy vigyázzunk és nem essünk tévedésbe, mert az emberek nem mind olyanok ahogyan mi elképzeljük.
Meg még fiatalok vagyunk, nem voltunk kapcsolatban nagyon sok emberrel, hitetlenekkel meg pláne nem. Szóval kb. ennyi ami itt veszélyes. De azért sose fogom bánni, hogy itt tanulok, még ha románul is.

Na ez kicsit hosszabb bejegyzés lett, mint amilyennek szántam, de úgyis elég ritkán írok. Majd jelentkezek, valamikor. Szép hétvégét mindenkinek:)

Íme egy kép, a legjobb barátnőkkel, akiket megemlítettem:)

vasárnap, január 30, 2011

Mostanság

nekem nagyon szép napjaim voltak. Hála az Úrnak.
Egy félévet lezárhattunk, sok sikerrel, ezért is nagyon hálás vagyok mert csakis Neki köszönhetem.
Szóval ennyi a suliról, az utóbbi 2 hétben alig mentünk 8ra, ami külön öröm nekem, meg nem is volt már semmi érdekes.Most pedig következik egy hét pihenés, azután majd újra "belevetem" magam a tanulásba:D

A hétvégén annyi lelki táplálékot kaptam, amennyit már rég nem (egyszerre). Pénteken és Szombaton Veress Ernő bácsi szolgált Szalontán. Nekem nagyon áldásos volt mindkét alkalom. Ma pedig újra szólt Isten és bátorított újabb odaszánásra és több szeretetre.
Így telt el ez a hétvége, ilyen Várad-Szalonta járatokkal. De jó volt:)

A hét elején még itthon leszünk, pihenek, meg a barátokkal is még el-el látogatunk a városba. Csütörtökön készülünk átmenni Gyulára, nővéremmel, nővéremhez + 1 sógorhoz :D
Szóval, ilyen tesós napok is lesznek.. Hálás vagyok értük, hogy van hova ellátogatni, akivel beszélgetni. Szeretem ott is.
Kb. ennyit a heti programomról, túl rövid ez ahhoz, hogy jobban élvezhessük, de a lényeg, hogy van!!
Mindenkinek legyen nagyon, nagyon szép hete.
Ja, és várom a tavaszt, nagyon!!!:)
Gondolom, nem vagyok egyedül.
Szép napokat...