Hétvége

   Programdús hetem és hétvégém volt. Mindenfélét csináltam és olyan hamar eltelt. Főleg a hétvége. Péntek reggel elmentünk már itthonról és csak most kerültünk haza. Voltunk Szalontán, aztán tegnap nővéremmel átmentünk Magyarba is a másik nővéremhez :) és csak ma délben jöttünk haza. Délelőtt ott voltunk gyülibe.

Aztán délután Szalontán. Magyarból jött velünk Nosza is, haza egy néhány napra. Jó lesz ez a pár nap amíg itt lesz, mert újra együtt lehet a lány csapat, ritkább már az ilyen alkalom.

Nem találtam frissebb képet és olyat sem amin mind a 4en rajta legyünk.

    Szeretem a vasárnapi napot, általában feltöltődve jövök haza és kezdődhet a hét. Amikor iskola van akkor ennek nagyobb szükségét érzem. Szeretnék mindig nyitott lenni, hogy az Úr úgy munkálkodjon bennem ahogyan Ő szeretne. 

    Van néhány vers amit különösen nagyon szeretek és persze van  egy kedvenc:). Már sokszor gondolkoztam azon, hogy felolvasom a gyülibe viszont még soha nem került rá sor. Nem találtam még meg a megfelelő pillanatot vagy csak bátorságom nem volt hozzá mert féltem, hogy elsírom magam. Nem is tudom. Ma délután pedig az egyik nő az imaházból kiállt és elmondta. Sajnáltam is egy kicsit, hogy én már nem fogom tudni felolvasni de hát ez van. Ezt a verset  egy könyvben olvastam már régebben és még azóta is sokszor. A címe az, hogy: Várakozás, és szeretnék idézni belőle egy részletet. Az egész vers a várakozásról szól és arról, hogy sokszor milyen nehéz Istenre várni.

     

       " Uram, azt ígérted, kérjek, s megadod ha hittel teszem.

         Uram, én kértem, de most már kiált szívem:

         Elég a kérésből, válasz kell hamar!

         S a válasz nem késett, jött csendesen halkan:

         A Mester újra szólt: Várj még gyermekem!

         A székre roskadtam legyőzve, lázasan,

         S Istenre morogtam: ugyan mire,.. Uram?

         Ekkor letérdelt mellém, velem sírt kedvesen,

         Gyöngéden így szólt: Adhatnék jelet.

         Megrázhatnám a mennyet, hogy elsötétüljön a nap.

         Életre kelthetném a holtakat, s elmozdulhatna a hegy,

         Mindent megadhatnék mit kérsz, s örülnél nagyon,

         Megkapnád kívánságodat, de nem ismernéd az Adót.

         Nem ismernéd szeretetem, mily mély minden szent felé,

         Nem tudnál az erőről,  mit a lankadó átél,

         Nem tanulnál meg átlátni az elkeseredés fellegén,

         Nem tudnál bízni bár mindig jelen vagyok.

         Nem ismernéd az örömöt, mikor bennem nyugodsz,

         Csak a sötétséget és csöndet láthatod. 

         ....

         Ha fájdalmad gyorsan elillanna, nem tudnád mit jelent, hogy:

         Kegyelmem mindig elegendő neked.

         Álmaid valóra válnának,

         s szeretteid mindent megkapnának hirtelen,

         Ám milyen nagy lenne a veszteség,

         ha elveszíteném mit benned véghez viszek.

         Csitulj el gyermekem, s idővel meglátod,

         Legnagyobb ajándékom az,

         Ha megismersz engem."

Ez nem az egész vers, de most ennyi elég. Nekem ez a vers nagyon sokat mond akárhányszor csak elolvasom. Ezzel zárok is. Majd még jelentkezem. :)